Bemutatjuk a rokonság ellenőrzésének alapjait. A cél, hogy megmagyarázzuk, hogyan öröklődnek a gének egyik generációról a következőre annak érdekében, hogy jobban megértsük a rokonság mérésének lényegét.
Két egyed rokonságban van ha legalább van egy közös elődjük.Ez azt jelenti, hogy mindkettőjük génállománya tartalmaz ugyanazon géneket, melyek a közös elődtől öröklődtek. Az, hogy mennyi közös génjük van az a rokonság fokától függ. A gének öröklődését és a rokonság fogalmát legkönnyebb megmagyarázni a szülők és az utódok példáján. Az utódok génjeinek fele megeggyezik a szülők génállományának felével. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogz minden egyed a génállományának egyik felét az apjától a másik felét az anyjától örökli. Hogy konkrétan melyik géneket fogja megörökölni az utód a szülőktől az a gametogenézis folyamán dől el és a nemi sejtek diferenciációja során, a redukciós osztódás folyamatában.
Ahogyan az elődök száma minden generációval duplán nől, így a genetikai kapcsolat az elődök és az utódok között a felére csökken. Példaként: Minden egyednek két szülője van, anyja és apja, akiktől 5o-5o% génállományt örököltek. Ugyanazon egyednek két nagyanyja és két nagyapja van, egyik pár az anyja felől a másik viszont az apja felől. Ezesetben az utód (onoka) minden nagyszülőtől 25%-át örökölte a meglévő génállományának. Egyben ennek az egyednek négy dédmamája és négy dédtatája van, tehát a harmadik generációra visszamenőleg 8 elődje van. Ilyen szempontból az említett egyed – dédunoka, génállományának egy nyolcadát, azaz 12.5%-át örökölte az említett dédnagyszülők mindeggyikétől. A negyedik generációban az utódok arányosan 6.25%-át örökölték elődjeiktól, míg ez az ötödik generációban ennek felét, azaz 3.125%-át teszi ki. Tehát ebből látni, hogy minden következő generációnál a rokonsági fok a felére csökken, így a közös gének száma is (1. Shéma).
- séma – az anyakönyv és a gén hányadának bemutatása
A következö szövegekben a rokonság koeficiensét és az inbríding koeficiensét magyarázzuk meg, ugyanis ezek a legoptimálisabb mutatói a rokonság fokának.
Tyírity Vladan
2o21 Március