Az elmúlt évtizedekben, a huszadik század második felében a mezőgazdaságban – a gazdasági változások következtében – a termelési szemlélet is átalakult.
A ma is tartó globális trend a mezőgazdasági birtokok koncentrációja, a termelés intenzifikálása és specializációja. Mindezek a változások jelentős negatív hatással vannak a biológiai sokféleség megőrzésére.
A fajdiverzitás és a szarvasmarhák genetikai sokfélesége egymással összefüggő, de akár különálló problémaként is értelmezhető. Vegyük példaként a busa fajtát, az őshonos házi fajtát. A mezőgazdasági prioritások változása és a hatékonyság növelése miatt a busa – mint kettős hasznosítású fajta – háttérbe szorult a hazai tarka és a szimentáli, majd később a specializált tej- és húshasznú fajták mellett. Ma a busa állománya rendkívül kicsi, még megtalálható Montenegróban, Észak-Macedóniában, Albániában, Bulgáriában és Görögországban. Szerbiában a legnagyobb állomány a Stara Planinán található, mindössze körülbelül 400 tehénnel. A fajta megőrzésének problémája tehát egyértelmű, és a tenyésztők alacsony száma, valamint a kis populációméret okozza. Kis populációk esetében – mint a busa különböző populációi – a közös ősök közelebb állnak egymáshoz, így az egyedek között nagyobb a rokonság. Emiatt gyakoribb a rokontenyésztés, és nő annak esélye, hogy két egyed ugyanazon eredetű génmásolat hordozója legyen. Ennek következtében nő a homozigótaság mértéke, ami tovább nehezíti a genetikai változatosság megőrzését. A busa kiváló példa a fajdiverzitás és a genetikai variabilitás összefüggésére.
Másrészről ott van a holstein genetikai sokféleségének problémája, amely teljesen más okokból alakult ki. Ez az intenzív üzemi tejtermelés fajtája, amely Új-Zélandtól Szaúd-Arábián, Izraelen és Oroszországon át Latin- és Észak-Amerikáig megtalálható. Csak az Egyesült Államokban körülbelül 8 millió holstein tehén van. Ez tehát a legismertebb, legelterjedtebb és legnagyobb tejtermelésű tejhasznú fajta a világon, és semmiképpen sem veszélyeztetett. Ugyanakkor a globalizáció, a mesterséges termékenyítés elterjedése, a genomikai elemzés alkalmazása és a folyamatos hatékonyságra törekvés következtében a holstein populációban gyorsan növekszik az inbriding együttható. Az USA-ban 2019-ben született borjak átlagos inbriding együtthatója 8% volt, 2011-ben 5,76%, míg 1980-ban 2% alatt. Hasonló trend figyelhető meg Nyugat-Európában és Ausztráliában is. A populációs szintű rokonsági növekedést az okozta, hogy a tenyésztők mesterséges termékenyítés során olyan bikák spermáját részesítették előnyben, amelyek leányai a leghatékonyabbak, legjövedelmezőbbek vagy legmagasabban rangsoroltak voltak. Így mára a világon használt releváns bikák többsége két, az 1950-es és 1960-as évekből származó bika leszármazottja: Round Oak Rag Apple Elevation és Pawnee Farm Arlinda Chief. A rokonsági és inbriding együttható növekedése tovább folytatódik, és a jövőben várhatóan még magasabb lesz.
Mind a busa, mind a holstein esetében a rokonság kontrollja – állomány- vagy populációszinten – komoly tényezővé válik, amely nemcsak a genetikai diverzitás megőrzését segíti, hanem a gazdák jövedelmezőségére is hatással van. Ezért a következő írásokban a szarvasmarha-populációk rokonságának mérésével és kontrolljával foglalkozom.
Vladan Ćirić
2021. március
