Szarvasmarha vírusos hasmenés / nyálkahártya-betegség
(Bovine viral diarrhea/mucosal disease – BVD)
A szarvasmarha vírusos hasmenés és a nyálkahártya-betegség két különböző klinikai szindróma, amelyek azonos etiológiájúak: a kórokozó a Pestivirus nemzetségbe tartozó vírus, amely szoros rokonságban áll a klasszikus sertéspestis és a juhok határbetegségének vírusával. Az akut megbetegedést vírusos hasmenésnek nevezik, míg a nyálkahártya-betegség a krónikus forma, amely perzisztens (tartós) fertőzéssel függ össze.
A klinikai tünetek a fertőzés időpontjától függenek:
– Nem vemhes állatok fertőzése – minden korcsoport fogékony, de leggyakrabban a 8–24 hónapos korosztályban fordul elő. Az 5–7 napos lappangási idő után láz és leukocitaszám-csökkenés (immunitáscsökkenés) jelentkezik. Egyes állatoknál hasmenés, orr- és szemváladékozás, erozív stomatitis, idősebb egyedeknél pedig tejtermelés-csökkenés is előfordulhat. Az immunitás csökkenése miatt fiatalabb állatokban másodlagos légzőszervi és emésztőszervi fertőzések alakulhatnak ki.
– Vemhes állatok fertőzése – míg a felnőtt állatok fertőzése általában enyhe lefolyású, a vírus méhlepényen keresztüli átvitele a magzatra súlyos következményekkel járhat. A vemhesség első harmadában bekövetkező fertőzés embrionális elhaláshoz, vetéléshez vagy magzati felszívódáshoz vezethet, amelynek egyetlen látható jele a vetélés. A 80–125. nap között (a második harmadban) bekövetkező fertőzés súlyos magzati károsodást okozhat, ami vetéléshez vagy gyenge életképességű borjú születéséhez vezet. Ezek a borjak perzisztensen fertőzöttek, immunrendszerük hibás működése miatt nem termelnek ellenanyagokat, és nagy mennyiségben ürítik a vírust minden testváladékukkal.
A vemhesség 125. napja után (harmadik harmad) bekövetkező fertőzés általában nem okoz magzati károsodást vagy vetélést.
– Perzisztens fertőzés borjaknál és nyálkahártya-betegség – amikor a vírusos hasmenés először jelenik meg egy telepen, nagy számú perzisztensen fertőzött borjú születhet, amelyek közel 50%-a az első életév során elhullik a nyálkahártya-betegség következtében. A leggyakoribb tünetek: láz, étvágytalanság, vizes hasmenés, orrfolyás, erozív vagy fekélyes stomatitis, kiszáradás és súlyos gyengeség, amelyek néhány hét alatt elhulláshoz vezetnek.
A vírus telepről telepre könnyen terjed közvetett úton – vizelettel, bélsárral és más váladékokkal szennyezett szállítóeszközök révén. Az akut fertőzött állatok viszonylag kevésbé hatékonyan terjesztik a vírust, azonban a perzisztensen fertőzött borjak valódi „vírustermelő gépek”. Az életben maradt perzisztensen fertőzött üszők később szintén perzisztensen fertőzött borjakat hoznak világra, így alakul ki a vírus terjedésének és fennmaradásának ördögi köre a telepen.
A bikák szerepe a vírus terjesztésében viszonylag kicsi, mivel általában enyhe lefolyással átvészelik a fertőzést és védő ellenanyagokat termelnek. Az akut fázis során csökken az ivari aktivitásuk, így kisebb a fertőzés terjedésének esélye természetes fedeztetés vagy spermagyűjtés során. Ritkán azonban a fertőzés után tartós herefertőzés alakulhat ki, ezért a vírusos hasmenésen átesett bikák spermáját vizsgálni kell a vírus jelenlétére.
Szerbiában a jogszabályi előírásoknak megfelelően a mesterséges termékenyítő állomások bikáit és minden importált spermát BVD-re vizsgálják.
A megbízható diagnózishoz laboratóriumi megerősítés szükséges. A betegség felszámolása lehetséges, de rendkívül költséges, ezért a gazdasági veszteségek csökkentése érdekében elsősorban vakcinázást alkalmaznak. A kereskedelmi vakcinák mellett telepi (autogén) vakcinák is rendelkezésre állnak.
A szöveg szerzője: Dr. sci.vet.med. Vesna Milićević
Szerbiai Állatorvostudományi Tudományos Intézet, Vojvode Toze 14, Belgrád
