A Neospora caninum egy parazita, mely hasas tehenek esetáben vetálést, valamint nem életképes borjak születését okozhatja. Ellentéten a többi fertőző vetéléssel, a neoszporózis esetében a vetélés a hasasság 4. és 6. hónapja között jelentkezik. A fertőzés egy életre szól.
A tehenek két módon fertőződhetnek:
- Fertőzött takarmánnyal és ivóvízzel (melyet fertőzött kutyák szennyeznek ürülékükkel melyben a Neospora caninum fertőző sporulált oocisztái jelen vannak)
- A tehén a borját transzplacentálisan, azaz méhen valamint a magzatburkokon keresztül fertőzi.
A betegség nem terjed szarvasmarháról szarvasmarhára, a nemi és a mesterséges megtermékenyítéssel történő fertőzés is kizárt.
Annak ellenére, hogy a fertőzött tehenek elvetélhetnek, vagy nem eléggé életképes borjat hozhatak a világra, az esetek nagy részében azomban az újszülött borjak tünetmentesek, de viszont életük végéig csírahordozóak maradnak. Ez gondot jelent, hiszen, az üszők hasasságuk alatt, méhükön keresztül, fertőzni fogják borjaikat és igy bezárul az ördögi kör. Ily módon a telepen a kutyák jelenléte nélkül is fennáll a fertőzés és a betegség terjedése. Emiatt, indokolt az újonnan vásárolt üszőket kivizsgálni, hogy nem e fertőzöttek Neospora caninum-al.
A szarvasmarhák neosporózisának főbb jellemzői:
- A vetélések általában a hasasság 4. és 6. hónapja között történnek. Az elvetélt borjak a bomlás előrehaladott fázisában vannak, de mumifikáció is előfordulhat.
- Az élve szülött borjak 95% tünetmentes, annak ellenére, hogy fertőzött és élete végéig csírahordozó marad.
- A fertőzött borjak idegi tüneteket is mutathatnak, különféle szervi hiányosságok jlentkezhetnek, valamint nem eléggé életképesek.
- A fertőzött anyajószágok néhány generációra át tudják vinni a fertőzést, üsző utódaikon keresztül.
Annak érdekében, hogy bebizonyíthassuk vajon a vetélés a Neospora caninum fertőzés következménye e, a kórókozót laboratóriumilag ki kell mutatni a vetélt magzat szerveiből, általában az agyból.
A neosporózis nem kezelhető. Annak ellenére, hogy léteznek vakcinák, azok közepes hatásfokúak és emiatt a gyakorlatban a védekezés elsősorban a fertőzött egyedek kiselejtezésén, az újonnan vásárolt egyedek kivizsgálásán, valamint a fertőzés forrásával való kontaktus meggátlásán alapul (kutyák, azok ürüléke mely fertőzheti az ivóvizet és a takarmányt, stb.).
A szöveg szerkesztője: Dr sci.vet.med. Vesna Milićević
Szerbiai tudományos állategészségügyi intézet, Vojvode Toze 14, Belgrád